Vidám Segítők Alapítvány

 

Üdvözöljük a Vidám Segítők Alapítvány honlapján!


Vidám Segítők Alapítvány célja, hogy „javítsa az élet minőségét, azt jobbá, boldogabbá és értelmesebbé tegye azok számára, akik érzelmi, lelki, szellemi vagy anyagi szükségben szenvednek. Hisszük azt, hogy egyszerű szeretet és embertársaink iránti törődés, követve Jézus példáját a válasz a modern társadalom összetett és zavaros problémáira.” Ez az Alapító Okiratunkban lefektetett küldetésünk, célunk.

Fő tevékenységünk, hogy gyermekkórházakba és szociális intézményekbe (gyermekotthonok, idősek otthona, fogyatékosok otthona) látogatunk el bohóc műsorainkkal, ahova boldogságot, nevetést, vigaszt és szeretetet viszünk a beteg gyermekek (és aggódó szülők) illetve ápolt idősek számára. Ennek szerves része a nevetés – és zene terápia. Habár sok éve járunk a kórházakba és intézményekbe, még most is sokszor meglepődünk a gyermekek és szüleik reakcióin, hogy mennyit jelent nekik a látogatásunk, és mennyi ideig beszélnek még arról a program után is, ezzel elterelve gondolataikat a körülményeikről, illetve, hogy az idősek milyen várakozással tekintenek a látogatásainkra.

 

 

További tevékenységeink magukban foglalják a nyári rendszeres dunai hajókirándulásokat hátrányos helyzetű családok, idősek számára, lelki segítségnyújtást és adományok kiosztását  szerény pénzeszközeink keretein belül.

Az alapítvány 2012 óta működik, de mi, a tagjai, már  sok éve dolgozunk együtt mint önkéntesek - összeszokott csapat vagyunk. Kettő tagnak több éves külföldi tapasztala is van karitatív tevékenységekben (Latin Amerika, Ukrajna, Afrika). Mind a négyen tagjai vagyunk a The Family International (www.thefamilyinternational.org, www.thefamilyeurope.org/hu ) nemzetközi keresztény szervezetnek.